Iratkozzon fel hírlevelünkre

Interjú - Pengő Zoltán hazaért

Interjú - Pengő Zoltán hazaért

A Kőrösi Csoma Sándor nyomán szeptemberben gyalogszerrel elindult utazó, aki az ankarai Nagyköveti Rezidencián is tartott beszámolót a magyar közösség számára, elért indiai céljához. Nagy utazás Nagyenyedtől Dardzsilingig, nagy kihívás Európától Ázsiáig. A vándort e-mailben kérdezte Holocsi Balázs.


(fotó: Pengő Zoltán)

Miért pont Kőrösi és az ő útvonala?
Az Ő története ihletett meg. Gyerekkoromban olvastam az életrajzát, ha Teleki Sámuelről vagy Bíró Lajosról szóló könyv került volna a kezembe, lehet ők hatottak volna rám hasonlóképpen. Ámbár Bíró Lajos életrajzot olvastam, mégsem fordult meg soha a fejemben, hogy elhajózzak Új-Guineába.

Mik a végső számok? Hány napot, kilométert, lépést kell az embernek megtenni, hogy átszeljen egy fél kontinenst? Hány cipő kopik el, hány pulcsi/kabát szakad szét ezalatt
5,1 millió lépés, 4.063 km. Három cipőt koptattam el, pulcsit csak egyet nyűttem el, rövidnadrágot úgyszintén, de a felsőruhák nincsenek akkora igénybevételnek kitéve, mint a lábbelik.

Melyiknek volt nagyobb hatása rád, az első vagy az utolsó lépésnek?
Amikor megtettem őket, annyira benne voltam az események sodrában, hogy nem is voltam tudatában a súlyuknak. Az első egyértelműen fontosabb volt, nélküle nem került volna sor az utolsóra.

Kalandodról folyamatosan, majdnem naponta beszámoltál különböző internetes felületeken. Hogyan tudtál még erre is időt/erőt keríteni?
Láttam, hogy sokakat érdekel az, amit csinálok, fontosnak tartottam, hogy kommunikáljak velük. Ha egyoldalú lett volna, annyiból állt volna, hogy beszámolókat írok, akkor biztosan energiát vett volna el, de szerencsére hamar kétoldalúvá vált, sok visszajelzést kaptam, bátorítást, ami pozitívvá tette az energiamérleget.

Törökországot keresztben átszelve, mi a legkedvesebb emléked?
Egész Törökország egy kellemes emlék, s ezt nem udvariasságból mondom. Fájó szívvel, kelletlenül hagytam el, s boldog voltam, amikor néhány napra visszatértem, olyan érzésem volt, mintha ismét hazai földön járnék.


(fotó: Pengő Zoltán)

Mennyit sikerült elsajátítanod a nyelvből, itteni tartózkodásod alatt?
A leglényegesebb szavakat. Tudom, hogy a yunus delfin, a büyük nagy, a coban pásztor, a mermer márvány, a su víz, a baskan polgármester, a kereste deszka, a giris bejárat, a cikis kijárat, corba leves, a cukor seker, a burda itt, helyben. Ennél több nem is szükséges ahhoz, hogy az ember elboldoguljon. Komolyra fordítva a szót, totális nyelvi antitalentum vagyok, meg aztán nem is volt energiám a nyelvtanulásra.

Utad során volt olyan helyzet, helyszín, tapasztalat, amikor elgondolkodtál azon, hogy érdemes-e tovább menni?
Ilyen nem volt, egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam, amikor láttam, hogy bezárul egy kapu, akkor azonnal az alternatív lehetőségeken, az újratervezésen gondolkodtam.

Bizonyos módosításokat végeztél az eredeti útvonalterven, a végcél sem lett ugyanaz, ezekre miért volt szükség?
Az élet felülbírálta a terveimet. Iránt annyi idő alatt, amennyire a vízum szól, lehetetlen gyalogosan átszelni, ráadásul a pénzem is hamarabb elfogyott, mint gondoltam, előre nem látható kiadásaim voltak. 25 dollár volt már csak a zsebemben, amikor Törökország felé átléptem az iráni határt, nem volt más választásom. Zanglába az időjárás miatt nem tudtam eljutni. A Zanszkár folyó jegén való közlekedést a hatóságok február 12-i hatállyal megtiltották, én pedig csak a hónap végén értem Ladakba, az utat pedig május közepén nyitják meg, addig nem tartott volna ki a pénzem. Ezért döntöttem úgy, hogy elutazom Dardzsilingbe.


(fotó: Pengő Zoltán)

Merre jártál, amikor komolyra fordult a Koronavírus-helyzet a világban? Érintette ez az utad befejezését bármilyen módon?
Indiában voltam. Eredetileg március 31-re szólt a repülőjegyem, de előrehoztam 15-re, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, különben valószínűleg Indiában rekedtem volna.

Hogy van? Mit csinál most Pengő Zoltán?
Köszönöm a kérdést, nagyon jól. Örül, hogy hazai földön lehet, fát vág, napozik, élvezi a tavaszt, írja az úti élményeit, abban a reményben, hogy megjelenhetnek majd könyv formájában.

Üdvözölhetünk-e a jövőben esetleg egy 'Teleki Projectet'? Tervezel még világjárást?
99,9 százalék, hogy nem. Úgy érzem, hogy maximálisan kiéltem a bennem levő kalandvágyat.

Ha egy filmcímmel kéne jellemezned kalandod, melyik cím lenne az?
Forrest Gump. Nem másért, csak egy román nyelvű kereskedelmi televízió bugyuta hírében Forrest Gumphoz hasonlítottak, azzal turbózva fel a valóságot, hogy futva készülök eljutni Tibetbe.

 

ESEMÉNYNAPTÁR


2020
25
Október
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események